MyDay

Te is olyan sokat gondolkodsz az összefüggéseken? Te is mindig azon agyalsz, hogy mi miért történik? Nos, én igen. Van egy görcsös hitem, de inkább nevezzük ragaszkodásnak, hogy muszáj átlátnom az élet minden apró mozzanatát, muszáj azokat megértenem, máskülönben szétesik a világom. Legalábbis ettől rettegek. Igen, rettegek. Te nem szoktál félni attól, hogy letérsz az útról? Tudom, mindenki más. Valaki semmiben sem hisz. Hogy mitől ragaszkodom én ezekhez annyira? Azt hiszem azért, mert egyszer feladtam és mindent elvesztettem. Elengedtem a gyeplőt és azt mondtam, hogy semmi sem számít, minden ráér, aztán lesz, ahogy lesz. Majd olyannyira kicsúszott alólam a talaj, hogy mindent előröl kellett kezdenem. Nem tudom, hogy te miben hiszel, de akkor ez egy második lehetőség volt számomra. Olyan igazi nagy második lehetőség. Tudom, sokszor mesélek róla, és már joggal hihetnéd azt, hogy megrekedtem a múlt eme pillanatában. De tévedsz. Azért mesélek róla mindig, mert nekem ez egy újrakezdés, és nevess ki, de szerintem itt kezdődött el az életem. A 23 évem összes pillanatából ezt az egyet soha sem fogom elfelejteni és ameddig élek mindig mesélni fogok róla. Arról a pillanatról amikor meghaltam, majd újra elkezdtem élni. Elárulom neked, hogy rettentően félek a haláltól. Sokat gondolkodtam ezen is. Valójában nem is a haláltól félek, hanem attól a pillanattól, amikor eljön az én időm, és én visszanézek, majd azt látom, hogy nem éltem. Nem éltem az életem, nem úgy éltem ahogy kellett volna és legfőképp nem éltem az elém rakott lehetőségekkel. Elképesztően félelmetes az egész. Olyan könnyű meghalni. Tudod önmagában a pillanatra alig emlékszem, olyan egyszerűnek tűnik innen a halál pillanata. Észre sem venni. Tudod mi maradt meg bennem? Az utolsó döntésem. Nem mintha sok időd lenne gondolkozni másodpercekkel az egész előtt, csak azt akarom mondani neked, hogy minden döntésnek súlya és következménye van. Még a legapróbbnak is. Most azt mondanád, hogy a sors, az élet alakította így. Nos ebben igazad van. Én is hiszek benne, hogy ami meg van írva, az úgy is lesz. De még sem egészen így van. Mert minden döntés kérdése. Van az a variáció, hogy az egész életet egy felsőbb vezető erő irányítja és minden előre meg van írva. De van egy másik opció, amiben én is hiszek, hogy a vezető erő megmutatja neked hogy merre kell menned, de te döntöd el, hogy élsz e a lehetőségekkel, avagy sem. Te döntöd el, hogy megtanulod e a leckét, vagy újra elköveted a hibát. Mindegy, hogy döntesz. Igen, azt mondom, mindegy. Mert véleményem szerint nincs rossz vagy jó döntés, csak a döntés létezik. Érezheted úgy, hogy jól döntöttél, de ha az mégsem a te utad, nem fogod jól érezni magad. Érezheted úgy is, hogy rosszul döntöttél, de ha jó fele mész, az élet segíteni fog. Dönts bárhogyan, az a bizonyos magasabb szintű vezető erő ott lesz veled mindvégig. Neked csak ki kell húznod a fejed a homokból és elkezdeni nem félni. Tudod, nekem ez nem nagyon megy. Azóta a pillanat óta, rengeteg félelmem elengedtem. Ha tudnád hány gátat romboltam le magam körül, amit előtte építettem fel. Nagyon nehéz dolgok voltak ezek, de megtettem és most itt állva azt mondom neked, hogy megérte. De csak most, hónapokkal az egész után.Hogy miért mondom mégis, hogy nem megy? Mert még mindig nem érzem azt hogy élek. Nem érzem azt hogy szabad vagyok és minden rendben lesz. Igen, képzeld éreztem már ilyet. Nagyon hiányzik, kimondhatatlanul vágyom rá. Nem kell, hogy nagy dolgokra gondolj. Úgy értem, hogy voltak olyan pillanatok amikor megálltam és azt mondtam hogy abbahagyom a görcsös agyalást, mert élvezni akarom a pillanatot. És tudod milyen volt? Fantasztikus. Ilyen pillanat volt, amikor táncoltam az esőben, ilyen pillanat volt, amikor teljesen átadtam magam egy csóknak, vagy csak az a pillanat amikor átléptem az országhatárt és minden problémát hátrahagytam. Olyan jó pillanatok ezek és annyira nagyon hiányoznak. Mindig azt mondtam, hogy rengeteget tanultam azóta, hogy újra kezdtem mindent. Nagyon sok gátat és félelmet léptem át. Ennek ellenére ma leültem és azt éreztem hogy boldogtalan vagyok. Kérlek ne érts félre, mert igenis hálás vagyok. El sem tudod képzelni, hogy mennyire hálás vagyok. Azóta, hogy majdnem meghaltam, igyekszem minden egyes dologért hálát adni. Legfőképp azokért az emberekért akik velem vannak, és azokért a dolgokért, amik megadatottak nekem. Mindenek felett pedig az életért vagyok hálás. Látom mennyi hasznos dolgot építettem és mennyi rosszat romboltam le. Ennek ellenére nem vagyok boldog. Úgy értem, hogy nem vagyok felszabadult, nem vagyok szabad. Nem kell, hogy mindig annak érezzem magam, de tudod, az a kevés pillanat amikor átéled ezeket a felszabadító perceket, akkor rengeteg energiával töltenek fel. Érted már? Nekem ezek a pillanatok kegyetlenül hiányoznak és nélkülük kezdem minden életkedvemet elveszíteni. Hajtogatom, hogy ez az év erről szólt, a tanulásról, az újrakezdésről. Okoskodunk, hogy mindennek meg lesz majd a jutalma. De közben azt érzem, hogy egyre fogy az erőm és már nem bírom sokáig. Nem találom, ami igazán feltölt. Nem találom az életet, És tudod, hogy ettől félek a legjobban.Rengeteget dolgoztam ebben az évben, azon, hogy újjáépítsem az életem, ahogy kell. Rengeteged adtam magamból, annyit amennyit csak tudtam. De közben elfelejtettem élni. Mondhatod azt, hogy ez is élet, hiszen én magam írtam, hogy most kezdődött csak igazán. Így is van, csak tudod, amikor azt mondom hogy elfelejtettem élni, akkor azt úgy értem, hogy elfelejtettem nevetni. Nemsokára itt az év vége. Megfogadtam, hogy tiszta lappal akarok indulni jövőre. Hogy mire elérjük azt a bizonyos éjfélt, úgy érezhessem, hogy megszabadultam minden negatív dologtól. A rengeteg görcstől, az ártó emberektől, a felesleges félelmektől és attól a mérhetetlen sok dühtől ami most ebben a pillanatban is felemészti a lelkem és a szívem. Nem tudom még, hogy fogom csinálni, hogy fogok ezektől megszabadulni. De hidd el nekem, hogy minden maradék erőmmel ezen leszek. Mert egy valami még mindig tartja bennem a lelket: a hit. A hit, hogy mire az út végére érek, megnyithatok egy új ajtót, ami mögött megannyi felszabadító és feltöltő pillanat vár. Hogy végre kicsit hazaérek, és szabad leszek.