- Tudod honnan tudom hogy szeretem?
- Honnan?
- Amikor meglátom, az a furcsa érzés van a gyomromban.
Amikor ott vagyok a közelében azt kívánom, soha ne legyen vége.
Aztán amikor el kell válnom tőle, sírni tudnék, és szoktam is.
Ahol tudok ott vagyok, csak hogy a közelében lehessek fél percre is.
Féltem. Amikor nem látom sokáig, mindenkit kérdezgetek, csak tudjam, jól van-e.
Keresem a pillantását, és miután összenézünk, napokig ezt emlegetem fel magamban.
Minden szerelmes dalban Ő jön elő. A szerelmes filmekben magunkat látom.
Egyetlen mosoly elég, hogy vörös legyen az arcom.
Nem tudom takarni, hogy szerelmes vagyok. Félek.
Félek, hogy egyszer meglátom mással.
Egy világ fog összeomlani bennem.
Nagyon félek, hogy mindaz, amit féltve őrzök,
hogy el ne veszítsem, egy nap, talán nem is olyan sokára eltűnik.
Elveszítem. Nem lehet velem. Nem lehetek vele. De valami vonz hozzá.
És tudom hogy érzi. Érzi hogy szeretem, hogy ragaszkodom hozzá.
És tudod, hogy mi vigasztal, ebben a reménytelen dologban?
- Mi?
- Hogy Ő is szeret. Nem azzal a szeretettel, ahogy én érzek.
De szeret. És ha nem is úgy, ahogy én szeretném...
Már megérte minden, ha csak egy csöppnyi szeretetet érez irántam.
Akkor is itt voltam vele, megmutattam, hogy szeretem, hogy ragaszkodom hozzá.
Örökké hálás leszek a sorsnak, hogy egy pillanatra is az életembe lépett.
Talán elveszítem. Talán holnap már mással látom, másra mosolyog.
De örülök, hogy szerethetem. Életem legszebb reménytelensége Ő."
