Tudom, hogy írnom kell valamit. Tudom, hogy ki kell adnom magamból mert tisztán kell lássak. Tisztán kell lássalak. Vegyes érzelmek cikáznak bennem. Az egyk pillanatban mosolygok, nevetek az egészen. Örülök, amiért itt vagy, amiért beszélhetek veled, hogy láthatlak és érezhetlek. Közben pedig iszonyat erővel döngöl a földbe az a kegyetlen emlék, amikor azt mondtad "nekem ő kell" és utána kiléptél az életemből....
Nem akarom ezt újra hallani, nem akarom hogy megint újra fájjon, de közben itt vagy és képtelen vagyok nemet mondani. Minden porcikám téged akar és rettentő nehéz. Szerettelek és ez azóta sem múlt el, csak elhalványult a történések miatt. De aztán az élet újra egymás mellé sodort minket, amit én nem gondoltam véletlennek. Akkor azt mondtam hogy ennek soha nem lesz folytatása, viszont boldog vagyok amiért felszabadított mindkettőnket és most már mosolyogva nézek vissza. Ez így is volt. Rengeteget beszéltünk azóta anélkül, hogy a sex elrontott volna bármit is. És azt kell mondjam, hogy ha lehet akkor még jobban megismertelek, még jobban megszerettelek...még jobban hiányoztál. De itt voltál, a barátom lettél, és ennél többet nem is kérhettem volna. Úgy gondoltam, azért találkoztunk újra, mert erre a barátságra mind a kettőnknek szüksége van...szükségünk van pont egymásra...barátilag. És hidd el, én ezt elfogadtam, nem gondoltam többre, örültem hogy a barátom vagy. Egy olyan ember, akiben már megbízok, aki fontos....egy olyan ember akihez ragaszkodom...egy barát akihez fordulhatok, aki megnevettet, meghallgat. Azt éreztem hogy ez egyre erősebb lesz. Bár azt mondtad az elején kicsit elrontottuk. De úgy gondoltam, ez szépen lassan elhalványul és mi erősebbek leszünk. Egyre inkább barátok, akik bizonyos énüket csak egymással osztják meg....és ezt soha nem akarom elveszteni.
Hogy mi változott most? Olyan mintha a múlt kezdene visszatérni. Egy olyan korszak, ami az egyik pillanatban gyönyőrű volt, a másikban pedig fájt. Az a korszak, amikor megismertelek, amikor te felemeltél...és a végén én leestem. Egy olyan része az életemnek amit már lezértam,és mikor újra találkoztunk akkor nyitottam egy új fejezetet, amiben te nagyon jó barátom lettél. És most hogy újra megtörtént, újra színre lépett a kémia, nagyon félek tőle, hogy ezt a barátságot elveszítem. Szükségem van rá. Szükségem van rád...
Tudom, hogy a szerelmed soha nem kaphatom meg. Tudom, hogy ez megint csak fizika, kémia, vagy ahogy nevezni akarjuk...de nem sétálhatok bele megint az önámítás mocsarába és vonhatom meg a vállam, hogy most jó, akkor nem foglalkozzunk a jövővel. Muszáj megállnom és kérdéseket feltennem magamnak mielőtt továbbmennék. Rengeteg kérdés, még több válasszal...
Tekintve, hogy ez csak testiség, érdemes belemennem?
Vállalom a kockázatot, hogy az iránad érzett szerelmem újra fellángol?
Vállalom a kockázatot, hogy ha belemegyek, akkor a végén megint elveszíthetlek?
Tudom szerelem nélkül, csak barátilag csinálni az egészet?
Ha megpróbálom, az csak önámítás?
Baj, ha azt érzem, hogy a nyilvánvaló tények ellenére, és tudva azt, hogy nagy eséllyel fog fájni a végén, mindez nem érdekel és válallom, csak hogy veled lehessek? Baj, ha azóta sem tudta elfeledni egyik porcikám sem, hogy mennyire jó veled és mennyire hiányzik azóta is? Baj, ha ezek az érzések mindent felül múlnak és én csak a mának akarok élni?
Valaki mondja meg. Mert én ebben a pillanatban rá tudnám vágni, hogy nem baj, mert élni akarok és az elmúlt időszakban senkivel nem éreztem még ennyire élőnek magam, mint veled...senki nincs rám ilyen hatással. De talán te leszel majd az, aki mindezt eldönti...mert ha itt van a lehetőség, ha az élet újra ilyen helyzet elé állított akkor annak oka van...ha újra találkoznunk kellett, akkor ebbe most bele kell mennem. Minden részecském vágyik rá. Nem tudok nemet mondani....
Azt hiszem vállalom a kockázatot. Nem akarok ellenkezni...
Azt hiszem, csak haladni fogok a történésekkel és élni fogok. Közben pedig minden erőmmel azon leszek, hogy ne veszítsem el a barátságod....Barbi, ha ezt a jövőben olvasod és mindez már a múlté, mert elveszítettünk mindent, akkor bocsáss meg. Bocsáss meg magadnak. Bárhogy volt, annak így kellett törénnie és tudod jól, hogy bele akartál menni. Vele akartál lenni...tudod hogy szereted...engedd el ami fáj....engedd el mert baromi jó volt. Emlékezz rá. Szabadulj fel. Soha nem baj ha szerettél. Az életnek ez volt a terve. Ne görcsölj a jövőre.....élvezd ki minden pillanatát. Mert ő azért van itt...azért volt itt. Egy ajándék....egy kéz amibe kapaszkodhatsz.
De egyet sose felejts el, amit már megtanultál.
Légy őszinte! (magadhoz)
