Néha elgondolkozol rajta, milyen lesz majd a jövő. Képek peregnek le előtted. Bizonyos helyeken, bizonyos emberekkel, akiket szeretsz. Biztosra veszed, hogy bárhol is legyél, ők részei lesznek a te életednek. Hát ez nem így van. Álmodozhatsz, ábrándozhatsz, de nem tudhatod hogy mit hoz a jövő. Kit vesz el és kit hoz magával a sors. Nem igazán van beleszólásod. Harcolnod kell, nagyon kell akarnod, hogy számíts egy kicsit is. Azt mondom, nem lehetetlen, de meg kell tanulnod elfogadni. Mert mindennek oka van, legyen az pozitív vagy negatív. Mindenki okkal lép ki vagy be az életedbe. Van hogy a te hibád, van hogy az ő hibája. Lesz hogy csalódni fogsz, lesz mikor örülsz neki. Lesznek pillanatok amikor te küldesz el valakit, és olyan is mikor tétlenül kell nézned, ahogy valaki kisétál az életedből. De jegyezd meg, hogy semmi sem vol hiábavaló. Sírhatsz, nevethetsz, gyűlőlhetsz vagy lehetsz szerelmes, de egyik sem hiábavaló. Ez mind te vagy, mid téged formál, tanít és gazdagít. Nincs olyan, hogy "mi lett volna HA?"....nincs ilyen. Csak egy döntésed van, és bárhogy is döntesz, úgy kell lennie. Nincs rossz vagy jó döntés...csak helyes döntés van...amiből következmények lesznek...és a te jövőd. A jövő.
Azt mondom, bárcsak eldönthetné az ember hogy kibe legyen szerelmes. Bárcsak lenne egy gomb, amivel ki vagy be lehetne kapcsolni az érzéseket. Mennyi bonyodalomtól és fájdalomtól kímélnénk meg magunkat. Nem veszítenénk el embereket az életünkből....nem veszítenénk el magunkat. De az élet nem így működik. Mert a boldogság nem ingyen van. Végig kell menned számtalan úton, mire a szíved megpihenhet....
Mostanában rengeteg minden történt velem. Visszaemlékszem, milyen voltam másfél évvel ezelőtt. Összetörten kezdtem meg az évet, tele fájdalommal és gyűlölettel. Olyan érzésekkel, amik szépen lassan felemésztettek. Néha olyan volt mint egy rossz álom. Vissza akartam kapni a régi életem, a régi emberekkel, pedig előre kellett volna néznem. Előre, ahol boldogabb dolgok vártak. Ám a jelen annyira kegyetlenül fájt, hogy nehéz volt minden előre megtett lépés. Aztán egy év kellett, hogy összeszedjem magam. Egy év múlva ismertem meg őt. Olyan volt mint egy újjászületés. Mintha valaki benyúlna a mellkasodba és életet lehelne beléd. Mintha hirtelen kisütne a nap, mert jött valaki, aki elfújja a felhőket. Olyan nagyon szükségem volt erre az emberre, ezekre az érzésekre mint egy falat kenyérre. Nem gondolkodtam,csak sodródtam az árral. Belekapaszkodtam és hagytam hogy vezessen. Utat engedtem mindennek, neki, az érzéseknek. Hagytam hogy lelkem és szívem megkönnyebbüljön. Mint mondtam, olyan volt ez mint egy újjászületés. Rengeteget tanultam és még többet változtam. És ezt mind neki köszönhetem. Végül ennek is vége lett, úgy éreztem megint összetört a szívem. Az első perctől kezdve féltem bevallani magamnak hogy szeretem, de miután elveszítettem, akkor éreztem csak igazán mennyire fontos is volt ő számomra. Most már látom. Az élet őt adta nekem, mint egy mankót, amibe kapaszkodhatok, hogy újra lábra tudjak állni, hogy új életet tudjak kezdeni. Rettentően hiányzik. De soha, soha egyetlen percet sem bántam meg. Nem bántam meg hogy belé kapaszkodtam...nem bántam meg hogy beleszerettem. Néha jönnek, mennek az emberek, és te csak később jössz rá, mennyi mindent adhat neked valaki. Még akkor is ha úgy megy el, hogy neked megszakad a szíved. Tovább kell lépni, tudom én is, csak nagyon nehéz. Ha valakit megszerettél és a szívedbe zártál, örökké hiányozni fog. Örökké benned él majd, bárhogy váltatok is el.
Nemsokkal ezután egy barát távozott az életemből. Kiderült, hogy ugyanazok az érzések tartanak össze minket. Belémszeretett és e mindent tönkretett. Senki sem hibázott, senki sem tehet róla. Az ember tényleg nem döntheti el, kibe szeressen bele. Így csendben, tehetetlenül végig kellett néznem, ahogy ez az ember meghozza a döntését. Ez a döntés pedig száműzni engem az életéből, de legfőképp a szívéből. Nem haragszom, nincs miért. Valószínű én is ezt a döntést hoztam volna. És azt hiszem hoztam is már hasonló döntést. Egyszerűen csak fáj elveszteni egy embert aki a legjobb barátom, szinte a testvérem volt. Körülöttem az emberek kérdezgetnek, sajnálkoznak. De nem érzem azt, hogy bárki igazán megértené, mit is érzünk valólyában. Nem akarok róla beszélni, egyszerűen nem tudok. Megszakadna a szívem, bűnösnek érezném magam, tehetetlennek...mindenki sajnálkozik, de semmit nem értenek. Borzalmasan fáj, de inkább teszek úgy, mintha nem így lenne, mint hogy hallgassam az üres szavakat. Mintha nem érne az egész semmit...mintha soha nem is ért volna.
És most itt állok. Elvesztettem két embert ugyanazon idő alatt. Két olyan embert akikre támaszkodtam, akikkel boldog voltam, akikre számíthattam...akikben megbíztam és nem féltem...
Próbálom túltenni magam rajta, de nagyon nehezen megy. Tudom, hogy elmentek. Tudom, hogy már nem kaphatom őket vissza. Addig segítettek, addig voltak részesei az életemnek, ameddig megérdemeltem és ameddig szükségem volt rájuk...az élet szerint. Mert hogy én úgy érzem, mindent megtennék, hogy visszajöjjenek. Bármit megadnék értük...de nincs döntésem....
Új barátokra leltem, új kapcsolatra. Érzem, ahogy ezek az emberek kezdenek átformálni. Érzem, ahogy változok....és érzem hogy hol kellene még változnom. Nem akarok újból kifordulni önmagamból. Nem akarok öszintétlen, hitelten, elveszett ember lenni. ÉN akarok lenni...olyan ember, aki tükörbe tud nézni és nem veszti el magát egy kapcsolat miatt...hanem az, akit azért szeretnek, mert önmagát adja.
Neház alkalmazkodnom, nehéz újra mindent beleadva dolgoznom egy kapcsolaton. Igen, tényleg nehéz. Neház úgy beleszeretni valakibe, hogy közben valaki mást még a szívedben tartasz....ha még nem tudsz embereket elengedni. Úgy érzem szükségem van időre....látom ahogy minden rohamosan történik körülöttem és ettől megrémülök. Félek. Félek attól, hogy a továblépéssel ezek az emberek végleg eltűnnek a szívemből....egyszerűen csak félek elengedni a reményt, hogy egyszer visszatalálnak hozzám. És ez a legnagyobb probléma:
Nem tudsz a jelenben boldogan élni és a jövőn szíveddel lelkeddel dolgozni, ameddig nem tudod elengedni a múltat....ha elengedted menni fog....
Bárhogy is legyen döntened kell.
"Nyitott szemmel és vaksötét ben él, ki a múltban jár, s a mában lenni fél. Aki annyira szeretett, hogy minden érzést ott hagyott. Nem tud már miből adni, talán tényleg elfogyott. Az ember csak egyet akar, az álmaihoz felnőni. Mire felnő az álmokat lassan elfelejti. Mi együtt gyerekek voltunk, a két ébren álmodó. Valami így marad, már sose változunk..."
