Érezted már úgy, hogy vannak pillanatok, amikor minden helyén van a fejedben és kézben tartod a dolgokat? És azt érezted már, hogy hirtelen minden összekuszálódik, ezernyi gondolat van a fejedben de nem tudod őket sorba rakni? Én már mindkettőt éreztem....jelenleg akkora gubanc van a fejemben, amit hosszú lesz kicsomózni. Hát ezért vagyok most itt.
Azt mondtam hogy a szív és az ész nem mindig van összhangban, hogy nem mindig tudnak megeggyezni...bár tudnának. Ott kezdődik minden, hogy a szív új érzéseket hoz, máshogy dobban egy bizonyos pillanattól kezdve. Az ész ekkor vagy elnyomásba kerül, vagy hallod ahogy érveket sorakoztat fel a szív új érzései ellen....vagy épp mellette. Az ész később megmagyarázza szív hibáit. Sokszor túlságosan is elzárja. De sajnos ugyanilyen sokszor be is csapják egymást. Az eszed elmondja a szívednek hogy nem kaphat meg mindent feltétel nélkül. Gyakran feltételeket kapnak az érzések. Nem mindig teljesedhetnek ki. A szíved belemegy mert elhiteti az eszeddel hogy neked ez így jó lesz és erre van szükséged. De mi van akkor ha téved? Mért mész bele? Szerelem....elvesztem benned a hitem....
Bárcsak szerethetnélek. Úgy érzem akkor minden sokkal könnyebb lenne. Mi ez az egész? Azt hittem hogy miután beszéltünk megkönnyebbülhetek. De azóta annyi kérdés merül fel bennem, amit nem hiszem hogy feltehetek neked. Annyi mindenre jó lenne tudni a választ de félek tőle. Mi van akkor ha összetöröd a szívem? Hogy a francba képzeltem hogy képes leszek nem szeretni téged? De mivel tagadom ezeket az érzéseket és minden idegszálammal azon vagyok hogy ne lépjem át a határt ezért most fogalmam sincs hogy mit érzek. Mi mondatta azt velem hogy folytatni akarom? Ki mondta hogy nekem erre van szükségem és jó úgy ha nem kaphatok többet? Az eszem vagy szívem? Fogalmam sincs....nem emlékszem....mindent elrontok....a határon táncolok és nem vagyok képes sokáig ott egyensúlyozni. De nem hiszem hogy tudnék azon az oldalon maradni, ahol ez sokáig működhet. Mit csináljak? Biztos azt mondanád, hogy hagyjuk az egészet...hogy legyen vége. De én nem akarom. Fogalmam sincs mit kéne tennem. Csak követlek az úton és próbálom betartani a játékszabályokat. Azt mondták válasszam a mennyet....hát ezért követlek....még akkor is ha tudom hogy össze fogod törni a szívem...ne tedd kérlek....
És egyáltalán mik a játékszabályok? Mármint....mit mondhatok el neked? Vagy akarod egyáltalán tudni hogy mi van velem? Én szeretném ha mesélnél....te szeretnéd ha meghallgatnálak? Örülnék neki ha ezt szeretnéd....lehetek féltékeny? utálom ezt az érzést....azért utálom mert azt jelenti hogy nem bízom benned...megbízhatok benned? muszály bíznom de rettenetesen félek....hol a határ ameddig mehetek? Hol van az a vonal ami felett már sok amit teszek, mondok, érzek? Mond meg kérlek, hogy hol van mert fogalmam sincs. Próbálom nem átlépni. Azzal mindent elrontanék....elrontanám?
Ha akarsz mondj nemet...ha akarsz mondj igent. Utálom ezt az egészet. Utálom a feltételeket. Szeretnék szabadon szeretni, szabadon tenni, szabadon veled lenni és nem állandóan azon agyalni, hogy ezt lehet e vagy nem. Azon agyalni, hogy te ezt akarod e egyáltalán vagy éppen nagyon nem. De ez hülyeség....Egyszerűen csak el akarom törőlni ezeket a korlátokat és éppen azt kimondani amit szeretnék. Kicsit kiborító az egész de tudom, hogy ha túllépek a saját korlátaimon, azon hogy mindent ennyire túlgondolok akkor működni fog....még akkor is ha többet érzek majd mint szabadna...de amúgy meg mért ne szabadna? Az én bajom lesz, de ha szeretni akarok akkor szeretni fogok. Ha pedig összetörsz....hát akkor majd én fel fogok állni. Elegem van ezekből a korlátokból, a szabályokból, a napok számolgatásából, a kifogásokból....telik az idő, telik az életünk és én szabad, boldog akarok lenni. Kemény menet lesz ez veled...de harcoltam én már keményebb csatákban is. Van az a hülye szokásom hogy reménykedem az emberekben...nem akarok aggódni. Nem akarok egyfolytában a holnap miatt parázni, hogy mikor fog fájni. Ki akarok élvezni minden pillanatot hogy mikor visszanézzek egyszer akkor mosolyogjak....pont úgy mint mikor veled vagyok. Utálom a szabályokat...tudod miért? Mert úgy is mindig megszegem őket. Meg akarom szegni őket....nincsenek szabályok. Állíts le ha akarsz de én végeztem a túlgondolással, az aggódással. Lazára veszed? Akkor én is laza leszek....ahogy tőlem telik...végtére is, azt mondták bármi is legyen, bármennyire is tudod hogy fájni fog egy hét-egy hónap-egy év múlva akkor is menj bele mert azokat a pillanatokat amelyek a mennybe visznek, azokat nem szabad kihagyni.....semmi esetre sem.
Lehet hogy szeretlek...harcoltam már olyan emberért, aki nem szerett viszont. Most is fogok....
Lehet csajszi, hogy most, hónapokkal később a gép előtt ülsz és fogod a fejed hogy milyen hülye voltál. De nem hibáztál. Komolyan feladtad volna harc nélkül? Komolyan képes lettél volna azt mondani, hogy felállsz harc nélkül mert nem akarod hogy fájjon? Minek? Ha ebben a pillanatban ezt tenném akkor is fájna. De az fájna legjobban hogy meg sem próbáltam. Azért megyek bele mert bele akarok menni és mert bármennyire is megbánhatom ezt majd egyszer, akkor is belemennék újra és újra. Tudod jól hogy így van. Naná, hogy átléped a határokat. Persze hogy harcolsz. Egyszer már felálltál, hát ha kell akkor meteszed újra. Ne gondold túl. Légy szabad és spontán ;)
