Ismét eltelt pár hét. Zajlik az élet rendesen. Munka fronton még mindig áll a bál, de lassan kijövök belőle. Amiért itt vagyok, az az oka, hogy szeretnék egy kis szép emléket hátrahyagni, hogy ha arra kerülne a sor, emlékezzek rá, milyen szép tud lenni néha az élet. :)
A minap találtam egy idézetet, ami eléggé megtetszett. Azt fejezi ki amiben én is hiszek, hinni akarok:
Aminek meg kell történnie, az megtörténik. ..Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. ..Akinek észre kell vennie, az észrevesz. ..Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed... Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. ..Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz...Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve.... Ne aggódj,ha most nem vesz észre, majd újra látod... A legfontosabb,hogy nyitott legyél... Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni.... Mindig ott vagy, ahol dolgod van... És mindig azokkal, akikkel dolgod van.... Lehet,hogy gyönyörű lesz, lehet hogy fájni fog, de ez az életed.... És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled
Mennyi idő mire az ember szerelmes lesz? Tud újra mindent bele adva szeretni a szív, amit egyszer már összetörtek? Jó kérdések. Annyi új dolog, érzés, tapasztalás vesz körbe. Ha ezekre gondolok ficánkolni ked a szívem a mellkasomban. Jó pár hónappal ezelőtt azon gondolkodtam, valyon milyen lesz a jövőm. Mi fog történni? Meg fogok ismerni valakit, akibe szerelmes leszek? Igazából elképzelhetetlen volt számomra, kicsit elveszettnek éreztem magam. Úgy értem, hogy egy olyan időszak vette kezdetét, amely számomra ismeretlen, még nem tapasztalt dolgokat tartogatott. Nem hittem el magamról, hogy képes vagyok egy ember társaságában felszabadulni és élvezni, engedni, hogy jöjjenek az érzések. Most, ebben a pillanatban úgy gondolom, sokat tanultam az elmúlt hetekben ezekről. Találkoztam ezzel a fiúval. Nem sokkal több mint két hónapja lépett be az életembe de már rengeteget adott. Nem hiszem, hogy tud róla, és egyelőre nem is osztom meg vele, mert korai lenne :) sokaknak talán úgy tűnhet hogy rzelmileg gyengébb vagyok. Úgy értem, hogy a rosszat, negatív dolgokat nehezen tudom kezelni, mert a szívemre veszem őket, mindenáron próbálom megoldani a megoldhatatlant, fájdalmat okoznak, okozok magamnak. De mindennek ellenére imádok szeretni, adni, adni és adni. Nem hiszem, hogy gyenge lennék. Azért mert érzek? Csak meg kellene taulnom kezelni egy két dolgot. Ez a fiú pedig kihúzott a fénybe. Ott álltam, nem éreztem magam késznek a továbblépésre, tele voltam dühvel. Ő viszont jött és megszabadított ezektől. Megtaláltam önmagam, nem játszok szerepet. A legjobb az egészben, hogy felszabadult vagyok mellette...bolond....őszinte....egy szóval én. A szívem? Újra egyben van...
Még mindig nem látom a jövőm. Nem látom mi lesz ebből később. De boldog vagyok...hihetetlen, de úgy érzem kitőlti azt a hiányzó részt belőlem, amivel egész leszek. Mert én így vagyok egész...ha szerethetek..
Rossz lenne, ha vége szakadna. Mert egyre inkább azt érzem, hogy ez kell nekem. Nem akarom hogy eltűnjön az életemből. Hogy miért? Mert minden együtt eltőltött percel egyre többet érzek...
