Azóta hogy legutóbb itt jártam, eltelt egy hónap. Csak egy hónap és mégis mennyi minden történt. Sokszor úgy éreztem, érzem, hogy egyes dolgok lassan haladnak, más dolgok viszont rohannak. Ez persze attól függ, hogy mit szeret és mit nem szeret az ember. Vagy épp mit szeretne elérni az élete egyes területein.
Az életem jelenleg minden területen zajlik valami. Ami leginkább kitölti az elmém, az a szerelmi és munkahelyi rész. Igazából sok sok pozitív és negatív dolog történik. Érzem, hogy feszült vagyok. Tudom, hogy ez csak az én hibám...na meg a munkahelyemé is. Van amikor rágörcsölök dolgokra, pedig nem kellene. Más valaki, akinek több tapasztalata van, tudná hogyan kezelje ezeket a dolgokat. Csakhogy ezekben a szívügyekben még tanulatlan vagyok. Az az igazság, hogy bár volt egy több éves kapcsolatom, nem segít rajtam. Mert a randizás, ismerkedés szabályai, az egész dolog tempója számomra ismeretlen. Tudom, hogy milyen egy kapcsolatban lenni, hogy vannak elvárások, szabályok, még akkor is ha igazán szeret az ember. De hogy mi van mindezek előtt? 22 évesen kezdem ezeket a dolgokat megtanulni :) nem mondom, hogy rossz. Csak félek, hogy egy rossz lépés miatt elbaltázom azt a fiút, aki amúgy az ujja köré csavart.
Mert hogy sikerült neki. Másfél hónapja ismertem meg. Így kimondva annyira kevésnek tűnik, főleg, ha azt nézem, mennyi minden történt. Közben meg vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy túl lassan halad az egész. Na jó, ha ésszerűen gondolkozok, akkor tudom, hogy ez így jó :) csak....nem tudom megmagyarázni. Talán csak arról van szó, hogy eléggé megkedveltem őt. Úgy mentem bele, hogy félre tettem minden gondolatot, érzést. Csak az ösztöneimre hallgattam. Azt súgták, hogy okkal történt mindez és mennem kell. Hát belementem és nem bántam meg :) Nem vagyok szerelmes. De azt hiszem elértem az útnak azt a szakaszát, amikor már érez az ember. Megálltam körülnézni és tudom hogy itt befejezni, vagy visszafordulni már nehéz lenne. Hogy miért rémít meg? Mert mikor körül néztem, akkor azt is éreztem, hogy menni akarok....menni akarok előre. Viszont nem akarok csalódni. Jó, tudom, hogy ezt nem lehet kikerülni. Az ember belemegy mert egyszer élünk és akkor is tanulsz belőle, ha a végén a padlóról kell újra felállnod. Nos, én már tudom, hogy mi az, amit ez az egész biztosan adott nekem. Ez pedig nagyon jó. Ez a pozitív gondolat segít. Segít hinni abban, amiben eddig is hittem. Hogy ezekkel az emberekkel nem hiába találkozunk, nem hiába vesznek részt az életünkben. Mindegy mennyi ideig, mindegy hogy hogyan. De volt értelme, még akkor is ha véget ér azelőtt hogy te szeretnéd.
Én szabadságot kaptam. Lezártam a múltamat, azáltal, hogy egy új ajtón léptem be. Ismeretlen helyre, ismeretlen ember mellé, de nem bántam meg. Akkor sem fogom ha itt tényleg meg kell állnom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lennék szomorú. Viszont mosolyognék, akárhányszor eszembe jutna. Érzem, hogy van még bennem düh és sértettség, de nem emészt fel. Ez egy olyan dolog ami nem fog elmúlni. A szívemen mindig lesz egy kis heg, ami a múltat idézi, azt az embert akinek soha nem fogok teljesen megbocsátani. De ez a lényeg. Hogy eddig egy fekete lyuk volt, most viszont csak egy kis heg. Szabad a szívem, és egyszer talán újra tud szeretni. Talán éppen őt....:)
