Az élet elég furcsa. Úgy értem, vannak emberek, akik imádnak aztán nem sokkal később minden céljuk, hogy megbántsanak. Felesleges. Megbántódni és megbántani másokat felesleges. Már rég nem vagyunk részei egymás életének, mégis jön egy fuvallat és adsz egy pofont a másiknak, megszúrod, mert dühös vagy. Hogy jól esik e? Hát saját véleményem szerint nem. Még akkor sem, ha azt hiszed hogy ez elégtétel. Legbelül megmérgez téged. Én magam tapasztalom hogy a düh nem jó barát. Olyan dolgokra késztet ami egyáltalán nem jó. Tudom hogy nem olvasod ezeket a sorokat de azt hiszem nagyon nagyon szeretném, ha elmondhatnék neked valamit szemtől szembe. Nem levélben, ahogy a hozzád hasonló gyenge és gyáva emberek teszik. Nem miattad tenném, nem azért mert egy kicsit is tisztellek. Hanem magamért tenném. Hogy lássam minden szavam hatását, hogy a szemedbe tudjam mondani, mennyire gyűlöllek minden egyes hazugságodért és azért, amilyen embert csináltál belőlem. Nem pazarlok időt arra hogy megértselek, vagy elfogadjam amit tettél. Soha nem fogok megbocsátani. Nem ismerlek, nem akarlak ismerni és érezni sem akarok irántad. Se haragot, se gyűlöletet...semmit. Azt akarom hogy olyan légy számomra, mint egy halott ember. Tudod mit? Már olyan is vagy. Egy senki. Egy szánalmas senki. Hagyj élni, hagy békén és tégy úgy mintha nem lennék. Ez a legjobb amit velem tehetsz.
Nem számít a véleményem, ezt jól tudom. Bántást és támadást akarsz belelátni minden szavamba. Ezt is tudom. De talán, és tényleg csak talán a szavaim egy része áthatol ezeken a tagadó gondolatokon és megfog téged. Közel egy évig hazudtál valakinek akit szerettél és aki mindennél jobban szeretett. Hazudtál amikor a szemébe mondtad hogy "szeretlek" és akkor is amikor lefeküdtél vele. Tisztában voltál vele, hogy a szavaid és tetteid mit jelentenek ennek az embernek. Tudom hogy teljes tudatában voltál annak, hogy evvel mekkora fájdalmat tudnál okozni. De csináltad. Hazudtál, becsaptál és hagytad hogy egy ember kétségek között próbáljon mindent megmenteni és neked megfelelni. Tudtad, hogy ez lehetetlen de mégis hagytad. Én kértem hogy légy őszinte. Nem egyszer kértem, hogy nézz a szemembe és légy őszinte...de nem tetted. És még a búcsúzás után sem tetted. Inkább bebújsz a kis csigaházadba és onnan írsz leveleket, amiben tömény utálattal ugyan de kimutatod a valódi érzelmeidet. Hogy jó ember vagy e? Csuklóból vágnám rá hogy nem. Gyáva vagy. Ütsz és elfutsz. Nem mersz a szemembe nézni mert nem akarod hallani amit mondanék. Nem érdekel mivel eteted magad. Nem érdekel hogy nem értesz egyet. Semmi nem érdekel ami veled kapcsolatos. Amikor azt mondtam hogy végeztem veled akkor komolyan beszéltem. Nem fogok üzeneteket küldözgetni. Nem fogok kétértelmű idézetekkel célozgatni. Ha valami problémám van akkor azt a szemedbe fogom mondani minden kertelés nélkül, ahogy a múltkor is.
Nem vagy része az életemnek. Fogd fel hogy amikor azt mondom, nem gondolok rád, halott vagy számomra akkor az igaz. Nem dühből mondom. Egyszerűen csak egy olyan kártékony pont vagy az életemben amit ki akarok irtani és elfelejteni hogy valaha is szerettem. Innentől kezdve semmit nem fogok reagálni a dolgaidra, szavaidra....összességében a létezésedre. Nem vagyok most dühös. Csak szeretném ha elhinnéd hogy tényleg nem létezel számomra és ez volt az utolsó hogy írtam neked. Boldog vagyok nélküled. Élek...
