Evvel a szóval jellemezném magam. Nem a mostani énemet, hanem inkább a régebbit. Lehet hogy ez a kettő ugyanaz, de próbálok változtatni rajta. Azért mondom mindezt, mert az elmúlt két napban, valamilyen véletlen folytán sok olyan párbeszédet olvastam vissza amiket én folytattam még régebben. Volt amit a Barnával és volt amit másokkal. Rendszerint ezek olyan beszélgetések voltak, amik vitákról és veszekedésekről szóltak. Elolvastam őket, meg a blogbejegyzésemet is némiképp ledöbbentem. Egyszerűen nem tudom elhinni hogy az az ember aki azokat a szavakat és sorokat írta, az én lennék. Tudom hogy akkor, ott teljsen más érzések és gondolatok vannak az emberben, mint utána. Éppen ezért teljesen más szemszögből tudom nézni a történteket, ha úgy tetszik nyugodtabban. Amit leszűrtem ezekből, hogy milyen is az én személyiségem, annak ellenére hogy nehéz elfogadnom. De csak úgy tudok rajta változtatni, ha előszőr elfogadom, aztán teszek ellene szépen lassan. Amit a sorok mögül kiolvastam, hogy sokszor hirtelen haragú vagyok. Mondjuk, úgy, hogy könnyű engem megbántani bármilyen kis aprósággal, de persze csak olyan személynek aki közel áll hozzám. Sokáig tudok bosszankodni dolgokon és eléggé haragtartó vagyok. Ez sokszor azért van, mert nem tudok engedni, csak ha azt látom hogy a másik is ezt teszi. Mondjuk úgy hogy kompromisszumok és alkuk útján török meg. Volt több olyan alkalom amikor jogosan haragudtam mert ténylegesen megbántottak. De most nem ezekről akarok beszélni. Az én problémám az, hogy az esetek jónéhány részében én csináltam galibát. Hogy hogyan? Néha a hangulatomtól, a kedvemtől és egyéb dologtól is függ, hogyan reagálok le dolgokat. Van az egyik eset, amikor rossz kedvem van, vagy fáradt vagyok és ilyenkor egyes emberek mondandójába és viselkedésébe belelátom a rosszat és a bántó gondolatokat. Megsértődöm és onnantól kezdve nem lehet kizökkenteni az igazamból csak ha elnézést kér az illető. Így utólag nevezhetjük ezt a szindrómát egyszerüen csak hisztinek. Biztos minden emberrel megesik hogy fáradt és nyügös és nem úgy veszi az üzenetet, ahogy épp kellene. Szóval ez az egyik. A másik ennek a továbbfokozása, amit én úgy hívnék, hogy makacsság, félelem, hisztizés és megbántás egyvelege....röviden összefoglalva : Sün...oké ez lehet, hogy viccesen hangzik de nem az. Sünként szoktam viselkedni. Sok időbe telt mire rájöttem mit is teszek az ilyen helyzetekben és úgy látom, hogy olyan vagyok mint egy süni. Bövebben kifejtve: ha a sün úgy érzni, hogy veszélyben van és bánthatják, akkor bebúlyik a tüskés páncél alá, így védekezve, hogy azt a valakit aki úgy érzni bántani fogja, meg tudja sebezni. És mindemellett nagyon nehéz utána előcsalogatni. Én épp ezt csinálom. Van olyan amikor nem érdemlem meg, mert jogtalanul bántanak és nem én hibázok. De a probléma az, hogy van olyan is, amikor én hibázok mert megbántom a másikat és amikor az visszaszól akkor nem tudom beismerni hogy én hibáztam. Egyszerűen nem tudok bocsánatot kérni ott és akkor. Mert ha a másik megbántva érzni magát és jól visszaszurkál akkor én fogom magam és bebújok a tüskés páncélom mögé. Fáj, amit tettem, fáj amit a másik mond, és minnél jobban fáj, annál inkább elbújok és nehezen bújok elő. Félek ha előbújok akkor olyan ütést mérnek rám, ami fájni fog...vagy akitől bocsánatot kérek az elküld, kárörvendő lesz. Egy szóval úgy török csak meg, ha valamilyen szép szóval kicsalogatnak onnan. Mert ha látom, hogy a másik nem lesz goromba és nem fog bántani akkor könyebb elöjönni és megbeszélni. Evvel az a baj, hogy nem jó...egyszerűen és képletesen....meg kell tanulnom, hogy nem elbújjak, hanem álljak ki és viseljem el amit kapok...álljak ki és tudjak bocsánatot kérni, ha én voltam a hülye...álljak ki és tudjak előbb én engedni....meg kell ezt tanulnom mert lessz hogy egyszer csak elveszítem aki fontos nekem, csak azért mert bebújtam a kis páncélomba és vártam, hogy kicsalogasson. Csak mert én olyan hülye voltam...
Látom és tudom, hogy én így működöm, de nehéz ellene tenni. De mentségemre legyen hogy próbálkozom. Ha úgy érzem megbántottak és sértő volt amit kaptam akkor nem bújok el egyből, hanem átgondolom, hogy biztosan úgy értette e, ahogy mondta vagy csak én reagálom túl. Ha úgy érzem tényleg nekem van igazam, még akkor sem bújok el, hanem megpróbálom higgadtan megbeszélni vele, úgy hogy elmondom neki, mi az ami bántott és megpróbálom nem azt mondani, hogy "semmi" és duzzogok tovább.
Szóval próbálkozom emberek...türelem...Erre va szüksége annak aki tudni akarja hogyan kezeljen engem:)
Nehéz teljesíteni. Próbálok jó barátnő lenni....próbálok jó barát lenni....nem tudom mennyire megy, de talán nem olyan rosszul, mert még mindig van egy nyuszim és jó pár barátom is:) csak még tanulnom kell....
