Milyen régen írtam ide...és milyen igaz, hogy csak akkor jövök mikor valami bajom van. Viszont az nemigaz hogy olyan dolgokat írnék le amiket nem gondolok komolyan. Az az igazság, hogy nagyon is komolyan gondolom, csak jobb ha az indulatomat itt vezetem le és nem valaki máson. Szerintem nem hülyeség.
Nem, most nincs semmi gáz. Mármint olyan dolog amiért hű de bosszús sorokat kellene írnom. Mert probléma mindig van. Én vagyok az egyik főszervezője az osztálytalálkánknak és amíg bele nem vágtam addig nem gondoltam volna hogy ennyi munka van vele. Szeretném ha tényleg összejönne egy jó kis este. De sajnos a csipkelődő meg kritikáló személyektől nem tudom megvédeni magam. Max ha befogom a fülem és megpróbálom jól érezni magam. Ma például Németh Petrától kaptam egy számonkérő üzenetet, hogy ő látta, hogy nem szóltam mindenkinek, meg ez így nem jó, és hogy változtassunk meg ilyenek. Kicsit felkaptam a vizet de aztán nyugodt hangnemben biztosítottam affelől hogy rendben zajlik minden. Persze magamban elküldtem a francba. Nem avval van a baj, hogy szólt, mert szeretné ha mindenki ott lenne, hanem az a baj ahogyan ezt tette. Sokkal inkább a munkám kritizálása volt a cél. Na mindegy, hülyeség.
Aztán közben szervezem a nyaralást is. Néha ez is okoz bosszúságot. A fiúknak marhára kényelmes a dolog mert annyiban kimerül a dolguk hogy megmondják jönnek e vagy sem. Aztán többit intézzem én. Nem is ez baj, hogy én keresek szállásokat meg számolok meg miden, hanem az hogy én futkározok utánuk. Na meg az is hogy mikor mennyünk meg ilyenek. Komolyan néha dühítenek, mert az az érzésem hogy őket rohadtul nem érdekli mennyi munkával jár az egész, csak legyen valaki aki megcsinálja. Tudom hogy ugyanúgy az én érdemem is, de nem csak sok időm de pénzem is rámegy. Telefonálgatni meg minden. Nagyon jól tudom, hogy ha valamelyikük csinálná akkor úgysem lenne belőle semmi. Van amikor szeretem csinálni, de ez olyan dolog ami kijátsza az ember türelmét, a fiúk meg méginkább. De remélem sikerül összehozni egy jó kis nyaralást.
Egy héttel ezelőtt eszembe jutott, hogy milyen jó lenne kettesben elmenni valahová Barnával. Aztán az lett belőle, hogy kimegyünk a nagypájára hármasban...hol vallottam kudarcot? Amikor lejátszottam a fejemben, hogy csinin felöltözöm aztán elmegyünk valahová akkor megjelent bennem az a szokásos bizsergető érzés. Izgalom és öröm keveréke. Aztán kapott egy jó kis hidegzuhanyt és puff...nem megyünk sehova. Bizti jó lessz a pályán meg minden csak...nem sokszor fordul elő hogy elmegyünk kettesben valahová, az meg még ritkábban hogy Barna azt mondaná, hogy menjünk el valahová...és néha mikor nekem támad ez az ötletem akkor bejön vagy nem. Most kicsit csalódott vagyok, de sebaj...napok kérdése és elmúlik ahogy szokott...:(
