az állítólagos szerencsenap...
2008.01.17. 16:35 | Barby17 | Szólj hozzá!
Íme eltelt 17 nap azóta, hogy legutóbb írtam. Szerencsés és jó évet szerettem volna, ahogy most is, bár a dolgok némileg változtak azóta. Kicsit rosszabb lesz a félévim mint azt előre elterveztem. De évvégére kijavítom...ugye?...Meg aztán ott a német fakt. Hát az igazgató bácsi kedvesen megjegyezte, hogy nem örül neki, hogy le akarjuk adni a faktot. Inkább húzzuk ki kettessel valahogy...hát nem ari? Aztán történtek még dolgok. Például az is, hogy Áginak barátja van. Meg kell jegyeznem, meg vagyok lepődve magamon. Azért mert mikor megtudtam, teljesen hidegen hagyott a dolog, ahogy most is. Abszolút nem vagyok kiváncsi. És ha lehetne akkor soha nem szeretném látni...őket. Belegondoltam, hogy ha még mindig barátnők lennénk akkor valószínű ő is ott szilveszterezett volna ahol én is. És akkor nem ismerte volna meg ezt a fiút. Szóval úgy gondolom, a mi barátságunk vége egy új szerelem kezdete. Vagyis feltételezem, hogy így van. Úgyhogy még egy ok, hogy ne bánkódjak amiatt, hogy vége. Szegény Cinti pedig korházban van. Aggódom is érte:( remélem mielöbb kijöhet és mehetünk Mártizni. De most szombaton sajna nem jöhet, pedig megyünk, hogy egyrészt szülinapozzunk, másrészt meg mert már régen voltunk....eddig nem hittem, hogy az állítólagos zöldszemű szörnyecske engem is megkörnyékezhet ennyire. Márpedig megtette. Nagyon rossz érzés....főleg, hogy ez egyenlő a kismértékű bizalmatlansággal. Dehát az ember nem szabhatja meg a pici szivének, hogy kit szeressen és kit nem...biztos csak hülye vagyok...de akkor is azon a véleményen vagyok, hogy a féltékenység szörnyű érzés...wááá....én nem szoktam ilyen lenni...na mindegy. A cím pedig annyit jelent, hogy állítólag ma szerencse napom volt...csak sajnos én nem vettem észre...talán csak az időtől volt, de elég szomi hangulatom volt. Hm..van ilyen. Bár aztán vannak tényezők amik rátesznek egy lapáttal. Amiket máskor át tudnál lépni egy mosollyal de iylenkor kicsit jobban megviselnek...engem az itthoni helyzet befolyásol nagyon. 6 éve megy ez így de ezt nem lehet megszokni...furcsa, hogy ha az ember szeretné elmondani valakinek, de mégsem teszi pedig lene rá lehetősége. Tudom, hogy vannak akik meghallgatnának de ez egy olyan dolog amiről egyszerüen nem tudok beszélni...anyuval beszélgettem, de ő egy olyan szereplő eben az egészben, aki bár átlátja és együtt él vele mégsem tudom elmondani neki. Szar érzés...szóval akinek bármi lelki baja van, az minnél előbb tudja elmondani valakinek annál jobb. Mert a végén már csak magadban örlődsz és keresed a kiutat, pedig semmi más nem éltet csak az, hogy egyszer ugyis vége lesz...mert egyszer mindenki meghal. Aztán jön a lelkiismeretfurdalás, hogy szereted őket, de mégis jobb lenne nélkülük....és visszakapni a régi életed....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://barby17.blog.hu/api/trackback/id/tr28301063
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
